Sok mindent halasztunk azért, mert úgy érezzük, hogy még nem állunk készen rá. Szeretnénk munkahelyet váltani, elindítani valamit, jelentkezni egy új pozícióra vagy belevágni valamibe, ami már régóta foglalkoztat bennünket, de előtte még több tapasztalatot szeretnénk, tanulnánk egy kicsit, vagy egyszerűen csak várunk arra, hogy magabiztosabbnak érezzük magunkat.
Ennek egy része teljesen indokolt lehet, hiszen vannak helyzetek, amelyekhez valóban szükségünk van több tudásra, tapasztalatra vagy felkészülésre. De honnan fogjuk tudni, hogy mikor elég?
Mert könnyen előfordulhat, hogy mindig találunk még valamit, ami hiányzik. Még egy képzést, még néhány év tapasztalatot, egy nyugodtabb időszakot, több önbizalmat vagy egyszerűen egy jobb pillanatot.
Azt gondolom, ilyenkor érdemes egy kicsit megállni és megnézni, hogy pontosan mire szeretnénk még felkészülni. Van valami konkrét tudás vagy tapasztalat, ami valóban szükséges ahhoz, hogy továbblépjünk, vagy inkább azt várjuk, hogy egyszer majd teljesen biztosnak érezzük magunkat?
Én is hajlamos vagyok arra, hogy alaposan felkészüljek arra, ami fontos számomra és ezt alapvetően jó tulajdonságnak tartom, közben viszont azt is látom, hogy a felkészülésnek lehet egy olyan pontja, amikor már nem feltétlenül visz közelebb ahhoz, amit szeretnénk, csak későbbre tolja az első lépést.
Ráadásul vannak dolgok, amelyekre nem is lehet teljesen előre felkészülni. Bizonyos tapasztalatokat csak akkor szerzünk meg, amikor már csináljuk és az önbizalmunk egy része is abból épül fel, hogy kipróbáljuk magunkat egy új helyzetben.
Talán ezért nem mindig azt érdemes megkérdezni magunktól, hogy készen állunk-e már, hanem azt, hogy mi az, ami valóban hiányzik még ahhoz, hogy megtegyük az első lépést.
Lehet, hogy még szükségünk van valamire, de az is lehet, hogy már régóta nem a felkészülés hiányzik, csak nehéz elindulni úgy, hogy nem tudhatjuk előre, pontosan hogyan fog sikerülni.